50. fejezet

Sziasztok! Nem lett valami hosszú, de most csak ennyi tellett tőlem. Szeretnélek itt is megkérni titeket, hogy hagyjatok egy komit, benne azt is, hogy ha ezt a blogot befejezem, akkor kezdjek-e egy másikat, ami szintén 1D-s lenne, vagy hagyjam abba az írást?
Nagyon fontos lenne, mert kb. június közepe táján kezdeném írni, és felrakni. Köszi! ♥ xx
Apropó: Jó olvasást!


Reggel az ébresztőm eszeveszett csörgésére keltem. Nem volt erőm felkelni, ezért lenyomtam. Nem tudom, mennyi idő telt el, de a telefonom hangja ébresztett. Próbáltam kinyitni a szemem, ami nem nagyon sikeredett, de éppen elég volt ahhoz, hogy lássam, Zayn hív.


-Szia, Édesem! Mizujs?


-Szia, Kicsim! Nincsen semmi. Hívlak, hogy el ne aludj. Veled mizujs?


-Örülök, hogy hívtál, mert lenyomtam az ébresztőt, és visszaaludtam. Amúgy minden a végi, kivéve, hogy messze vagytok.


-De tudod, minden egyes nappal...


-Közelebb vagyunk egymáshoz-fejeztem be.


-Pontosan. De jó volna, ha kezdenél készülni, mert el fogsz késni. Igyekezz!


-Igenis! De nem tudom, mit vegyek fel. Segítesz?


-Ennyivel jobb, hogy este készítem ki mindig a másnapi cuccom. Amúgy vedd fel a világosbarna nadrágod, hozzá fehér felsőt, fekete magas sarkút és fekete blézert.


-Köszönöm! Megmentettél!


-Nincs mit. Dehogy mentettelek meg, max. pár percet spóroltál-hallottam a hangján, hogy mosolygott.


Kihangosítottam a telefont, így készülődés közben is tudtam vele beszélni. Miután felöltöztem, bementem a fürdőbe, megmosakodtam, spirált tettem, a hajam kifésültem, majd oldalra fontam. Nem csináltam magamnak most kaját, majd a menzán veszek valamit. A táskámat felvettem, és elindultam. Pár méterre a sulitól elköszöntem Zayn-től. A kapun beérve megláttam Molly-t, aki a szokásos helyünkön várt rám. Szinte futottunk a termünk felé, mert a töri tanár utálja, ha késik valaki az óráról. Szerencsénkre pont beértünk, és elő tudtunk rakodni a cuccainkkal, amire bejött a tanár.


Megbeszéltük Molly-val, hogy átjön délután, beszélgetünk egy kicsit, mert suliban azért mégse ugyanaz.




/*2 hónap múlva*/




Nagyon gyorsan telt el ez a két hónap. Molly-val minden nap találkoztunk, néha Ryan is velünk tartott. De rossz dolog is van. Az utóbbi napokban nagyon aggódom Zayn miatt. Már négy napja nem hívott. Liam-mel minden nap beszélek, de nem kérdeztem rá, hogy nem tudja-e, miért nem hív Zayn. Először próbáltam arra fogni, hogy biztos elfoglaltak, de akkor Liam-nek sem lenne ideje engem fölhívni, és Harry-nek sem Molly-t.
A telefonomért nyúltam, és megkerestem Molly nevét, majd felhívtam.


-Szia!-szólt bele vidáman.


-Szia! Lehet egy kérdésem?


-Persze! Mi lenne az?


-Harry minden nap hív téged?


-Igen. Miért?


-Nem volt még soha olyan, hogy nem hívott akár csak egyetlenegy nap?


-Nem, minden nap hív reggel. De mondd már, hogy miért!


-Zayn nem hívott négy napja. Semmit nem tudok róla. Liam-mel is minden nap beszélek, de nem kérdeztem rá.


-Hát nem tudom, mi ütött Zayn-be. Mondanám, hogy biztos elfoglalt, de akkor a többieknek sem lenne ideje.


-Tudom. Én is eddig azzal próbáltam nyugtatni magam. Eddig nem mutattam, hogy félek, de a 4 nap, az nem kevés-már a sírás határán álltam, amit szerintem nagyon is lehetett hallani.


-Em, nehogy elkezdj nekem sírni! 5 perc, és ott vagyok nálad.


-Ne, Molly. Légyszi! Egyedül szeretnék egy kicsit most lenni.


-Oké. De tudod, hogy ha bármire szükséged van, csak egy szavadba kerül.


-Tudom. Most leteszem. Szia!


-Rendben. Szia!


Felkaptam a dzsekim és a fekete Adidas cipőm, és elindultam sétálni, hogy egy kicsit eltereljem a gondolataimat. Úgy döntöttem, hogy a St. James parkba megyek. Út közben zenét hallgattam, és csak magam elé néztem. Kb. a park közepe felé leültem egy padra. A zenét lekapcsoltam, és hallgattam a természetet.
Amikor észbe kaptam, már javában sötétedett. Felálltam, és elindultam hazafelé. Az út felénél megcsörrent a telefonom. Gyorsan elővettem, és felvettem.


-Szia, Liam!


-Szia! Mi újság?


-Ááácch.. Nincsen semmi. Veled?


-Azt nem mondhatom, hogy unalom, csak már nagyon szeretnék otthon lenni. Mit csinálsz?


-Érthető. Amúgy pont megyek hazafelé. Elmentem a St. James parkba, aztán ottragadtam. Nagyon gyorsan telt az idő. És te?


-Most jöttem be előbb a szobára, hogy fölhívjalak.


-Kérdezhetek valamit?


-Persze.


-Zayn-nel mi van?


-Hogyhogy mi van vele?


-Mit csinál?


-Nemrég ment el. Miért?


-Ááá.. Hagyjuk.


-Nem hagyjuk! Mi a baj?


-Honnan veszed, hogy baj van?


-Ismerlek már, Em!


-Na jó... Hát az van, hogy 4 napja nem hallottam felőle.


-Mi?! Nem hívott?


-Nem.


-Na, majd én beszélek a fejével.


-Liam, nyugi! Biztos van jobb dolga is.


-Minthogy törődjön a barátnőjével?! Na én az nem hinném.


-Nyugi! De hát most mondd, hogy nem. Nem hív, nem tudok róla se...-eddig tudtam mondani, mert a szavamba vágott.


-Fejezd be, Em! Pár nap múlva megyünk haza, megbeszélitek, és minden rendben lesz.


-Legyen igazad!


Liam próbálta már később terelni a témát, ami sikerült is neki elég könnyen. Miután letettük, csináltam magamnak vacsorát, megettem, majd elmentem fürdeni. Kb. 1 órát ültem a kádban, majd már pizsamában az ágyamba feküdtem. A laptopon elindítottam egy vígjátékot, amin tényleg csak nevetni lehet, és nincs benne romantika. Az most nagyon nem hiányzik. A filmnek már vége volt, de még nem voltam álmos. Elkezdtem híreket olvasni a neten, de nem sokáig kötött le az sem. Lementem a nappaliba, lefeküdtem a tv elé, hátha találok benne valami értelmeset, de nem találtam. Mikor indultam volna vissza a szobámba, akkor jöttek meg anyáék. Lent maradtam még beszélgetni, de láttam rajtuk, hogy fáradtak, ezért hagytam őket, visszamentem a szobámba, és belefeküdtem az ágyamba. Elég hamar el is nyomott az álom.