49. fejezet

Sziasztok! Remélem tetszeni fog a rész, és nem sokára vége... Kérném ehhez is a komikat/véleményeket. Köszi! Jó olvasást! ♥ xx


Amint hazaértem, elkapott még jobban a sírás. Felrohantam a szobámba, becsuktam magam mögött az ajtót, és nekidőltem. Lassan elkezdtem csúszni lefelé, a lábaim nem bírtak megtartani. Mikor már a földön ültem, lábaimat átkaroltam, és úgy folytattam a zokogást. Mikor már nem maradt egyetlen könnycseppem sem, kimentem a fürdőbe, és rendbe szedtem magam. Ekkor megcsörrent a telefonom. Gyorsan megnéztem a kijelzőt, reménykedve, hogy valamelyik fiú hív, de nem, Ryan volt az. Megköszörültem a torkom, hogy ne lehessen hallani, hogy sírtam.


-Szia Ryan!


-Szia! Zavarok?


-Nem, dehogy.


-És mit csinálsz?


-Most éppen szó szerint semmit, csak vagyok.


-Értem. És Zayn?


-Mi van vele?


-Hogyhogy nincs ott?


-Már nincsenek Londonban. Ma utaztak Amerikába-csuklott el a hangom.


-Sajnálom, nem akartam fájdalmat okozni.


-Semmi baj.


-Nem lenne kedved holnap találkozni?


-Nem ígérek semmit, jó? Majd meglátjuk, milyen kedvem lesz.


-Rendben. Akkor majd holnap írok, vagy hívlak, és megbeszéljük. Szia!


-Szia! Jó éjt előre is!


-Neked is.


Lezuhanyoztam, és lementem a konyhába, mert nagyon megéheztem. Csináltam magamnak meleg szendvicset, és leültem a tv elé. Mivel egyedül voltam otthon, a tv előtt töltöttem az egész estét. A Dr.Csont ment pár órán át, ami a kedvenc sorozatom. Teljesen belefeledkeztem a részekbe, és észre sem vettem, hogy már elmúlt 2 is. Eléggé elálmosodtam, és nem volt erőm felkelni, és felmenni a szobámba. Sikerült a kanapén elaludnom. Nem tudom, hogy hánykor, de már javában aludtam, amikor arra ébredtem, hogy hazajöttek anyáék. A szemem nem volt erőm kinyitni, így csak maradtam éppen olyna mozdulatlan, mint addig. Mikor észrevették, hogy kint alszok a nappaliban, lekapcsolták a tv-t, és felmentek az emeletre. Az után teljes képszakadás. Reggel a telefonom csörgésére keltem. Már egy ideje csörgött, amikorra észrevettem. Kómásan, csukott szemmel, rekedt hanggal beleszóltam.


-Ki vagy, és mit akarsz?


-Úúú.. Bocsi, Kicsim! Nem akartalak felkelteni, azt hittem, már rég fent vagy, hiszen már elmúlt dél az ottani idő szerint.


-Szia, Édesem! Semmi baj. Tegnap vagyis inkább ma elég későn feküdtem le, és a nappaliban aludtam. Amúgy mi volt ma?


-Hát semmi, csak voltunk egy kicsit körülnézni a városban. Te mit fogsz csinálni?


-Az jó! Én még nem tudom, lehet, hogy Ryan-nel elmegyünk valamerre, addig sem vagyok egyedül. Nagyon hiányzol már most!


-Te is hiányzol, Kicsim! De minden egyes nappal közelebb vagyunk egymáshoz.


-Ez igaz-mosolyogtam.


-Na, én most leteszem-ásított-Már mindenki alszik, nekem is ideje lenne.


-Rendben. Majd mondd meg a többieknek, hogy üdvözlöm őket, és ők is hiányoznak!


-Átadom. Ja, és szerintem Liam is fog hívni reggel vagyis otthon este.. na szóval.. érted.


-Értem-mosolyogtam. Szia, Édesem! Jó éjt! Hiányzol! Nagyon Szeretlek!


-Szia, Kicsim! Neked pedig szép napot! Te is nagyon hiányzol! Mindennél jobban szeretlek!-tette le.


Amint sikerült rendesen felébrednem, felmentem a szobámba, felöltöztem, és lementem ebédelni. Még tegnapról maradt kaja, azt ettem. Nem sokkal később lejött Tom, majd kb. negyed órájára rá anya is. Megcsörrent a telefonom. Kifutottam a nappaliba, és fölvettem.


-Szia, Ryan!


-Szia! Na, akkor ma megyünk valamerre?


-Mehetünk. Még tanulnom kell, de utána bármikor.


-Akkor majd csörgess meg, ha megvagy, és megbeszéljük a többit.


-Oké. Szia!


-Szia!


Felmentem, megnéztem, hogy miből mennyi van tanulni, és azzal kezdtem, amiből a legtöbb volt. Kb. egy órán belül meg is voltam a tanulással, tárcsázni kezdtem Ryan-t, de nem vette. Pár perccel később hívott. Megbeszéltük, hogy elmegyünk egy kicsit sétálni a városban, és fél órán belül itt van értem. Felvettem egy sötét farmert, fekete Nike cipőt, fehér rövid ujjút és a bőrdzsekim. Szóltam anyáéknak, hogy megyek el, és majd jövök, és arra vártam, hogy Ryan megérkezzen.


Jóformán egész délután csak sétáltunk, még pihenni sem ültünk le. Jól esett kibeszélni magamból a félelmeimet Zayn-nel kapcsolatban, és a fájdalmamat. Molly-val beszélem meg ezeket a dolgokat inkább, mert ő is átéli ezt, de jó egy „kívülállóval” is megosztani. Miután hazaértem, felhívtam Molly-t.


-Szia, Csajszim! Mizujs?


-Szia, Husi! Nincsen semmi. Veled?


-Velem se. Most jöttem haza. Harry hívott?


-Igen, még reggel. Téged Zayn? Merre jártál?


-Engem dél után pár perccel ébresztett Zayn. Amúgy Ryan-nel voltunk sétálni.


-Holnap találkozunk?


-Persze. Délután is találkozhatunk.


-Oké. Most leteszem, megyek fürdeni.


-Rendben. Szia! Jó éjt!


-Szia! Neked is!


Én is elmentem fürdeni, utána a laptopom elé ültem. Ekkor megcsörrent a telefonom. Liam volt az.


-Szia!-szóltam bele vidáman.


-Szia! Mizujs?


-Nincsen semmi. Veled? Mai program?


-Velem sincs. Ma interjúnk lesz, aztán holnap már koncert. És kezdődik az, ami egy éve.


-De az jó, nem?


-Jó, persze, csak megint kimerültek leszünk nagyon.


-És milyen az élet nélkülünk?


-Nem jó! Nagyon nem! Hiányoztok!


-Ti is nekünk!


-Amúgy nem kéne még aludnod? Holnap suli, és nem fogsz tudni fölkelni.


-Még csak 10 múlt.


-Menj aludni!-parancsolt rám.


-Igenis, apu!-nevettem.


-Te bolond vagy. Mondtam már?-nevetett.


-Csak párszor... Na jó, tényleg megyek, lefekszek.


-Jó-jó. Menj csak. Szia! És nem szabadulsz ám tőlem a következő két hónapban sem. Jó éjt!


-Nem is akarok! Szia!


Gyorsan lekapcsoltam a laptopot, és befeküdtem az ágyamba. Ahhoz képest, hogy délben keltem, elég gyorsan el is aludtam.